Vihar előtti csend

Holnap reggel nyolcra megyek be a színházba összpróbára. Beállítjuk a fényeket, a portokat és hogy ki, honnan, mikor jön be a színre. Egész napos próba lesz, valószínűleg estig bent kell lenni. A fények beállítása legalább a délelőttöt elveszi. 

Rettentően izgulok az előadás miatt. Nem csak azért, hogy jól alakítsak, ne felejtsem el a szöveget, hanem azért is, hogy hogyan fogok viselkedni. Hisz a szünetekben nem mondják meg, hogy hova kell menned, hogyan kell reagálnod és miként kell viselkedned. Milyen a karaktered, milyen a személyiséged. Nem nyomták a kezedbe a szövegkönyvet. Az élet csupa improvizálásból áll. Valaki mond neked valamit, és te improvizálsz egy gyors választ. De mi van, ha a helytelen válasz jut csak eszedbe? Egyáltalán létezik helytelen válasz? A lényeg, hogy add önmagad. A lényeg, hogy légy energikus, légy vicces, légy nyitott mindenre. Beszélgess és szólj hozzá. 

A lenti öltöző, ahol akár harmincan is elférünk.

Te jó ég! Olyan dolgok miatt aggódom, mint amikor először mentem be hátra a színfalak mögé közönségkísérőnek. Miért is aggódom? Hisz ismerek mindenkit! Tudom a járást, tudom a szokásokat, tudom mi hol van. De melyik öltözőbe menjek be? A fentibe, ahol mindig a fő emberek öltöztek? Vagy menjek le az alsó öltözőkbe, a színpad alá, ahol eddig öltöztem? Eddig mindig a tömegben voltam. Újságírók, bábuemberek, járókelők. De most nem. Most a hét törpe a "tömeg". Akkor nekem most fel kell mennem? 

Még mindig nem értem, miért foglalkozom vele ennyit. Odamegyek a rendezőhöz (az egyszerűség kedvéért a továbbiakban Főnök) és megkérdezem. Ennyi. Talán kiírja a nevemet az egyik ajtóra, mint A vörös malomban. Aztán attól is félek, hogy az első jelenetet én kezdem. A tipikus erdei állatkák beszélgetése. De szóba is kell elegyedni a gyerekekkel. Megkérdezni, hogy hívják azt a lányt, akinek hófehér bőre van, vörös ajkai és ébenfekete haja. Meg kell kérdezni, szeretnék-e, ha elmesélnénk a történetét. Óvodásoknak és kisiskolásoknak adjuk elő, de biztos lesznek olyanok, akik szórakozásból kiabálnak be olyan dolgokat, amikre nem tudunk reagálni. Ráadásul a karakteremet sem érzem még késznek. Amúgy is, milyen egy medve? Oké, milyen egy medve a Hófehérkében? Édes és csöpögős. Na jó, nem problémázom többet.

Az Oscar (2008) című darabban újságíróként.(Bal szélső vagyok én.)

De holnap a portot is beállítják. Rajtam még soha nem volt port és most meg állandót kapok. Kicsit ettől is félek. Na jó, elég sok mindentől félek. De talán azért, mert ez az első igazi olyan szerepem, amiben meg kell szólalnom, amiben nem a tömeget képviselem. Amiben én is egy vagyok az igazi színészek közül. 

Az egyik "tanárom", akihez korábban jártam különórákra már több filmben is szerepelt, több színházban játszik és vajdasági színi iskolát végzett. Ő mondta, hogy felnőtteknek játszani könnyebb. Mert egy felnőtt úgy megy be a színházba, hogy "tessék, hitesd el velem, hogy te vagy a Maci". Egy gyerek viszont úgy ül be, hogy már hisz neked. És ezt a bizalmat sokkal nehezebb megtartani, mert ha egyszer elveszti a hitet, csak nagyon nehezen lehet visszaszerezni. Vagy egyáltalán ne,. Tehát már a legelejének nagyon jónak kell lennie, hogy ne csalódjanak. Mert ha nem hiszik el, lehet, hogy az egész előadásban csalódnak.