2012. október 26., péntek

Egy új kezdet

Szegedi Nemzeti Színház balett termében.
Mindenkinek elérkezik a életében az a pont, amikor ott kell hagynod mindent, és a semmiből újjáépíteni valami újat, valami mást, valami jobbat. Nálam is elérkezett ez a pont. Leérettségiztem, felvételiztem, és egyetemre járok. Hogy jön ez a színházi élethez? Csak annyiban, hogy így a társulat munkáiban sem tudok többet részt venni. (Bár őszintén szólva, reménykedtem, hogy azért egy-egy darab erejéig még fent lehetek velük egy színpadon... A remény hal meg utoljára.) 
Igazából még elbúcsúzni sem volt időm. Az egész olyan... semmilyen volt. Ja, kilépett. Ennyi. Mint amikor egyszerűen törlöd a regisztrációdat egy oldalon. Fáj, hisz mégiscsak öt évet húztam le velük, öt évig szerves részét képezte az életemnek. Nem lehet egyszerűen csak így vége! Persze, beszéltem pár társulati taggal a kilépésemről, mégis csak a jelmeztervezőnkön éreztem azt, hogy tényleg sajnálja a dolgot. Ez volt a nagy búcsú, a nagy Társulattól! (Mellesleg nemrég megyei díjat kapott a munkánkért.)
A lényeg, hogy ezen az új helyen sem akarom abbahagyni a színészetet. Csatlakozni szerettem volna az egyetem színjátszó köréhez, de képtelenség őket elérni. A színház nyílt napján láttam egy előadásukat és nagyon jók. Igazi megtiszteltetés lenne, ha csatlakozhatnék hozzájuk.
Persze amíg ez folyamatban van, az énekkar szerves tagja vagyok, hogy addig se hagyjam abba az éneklést, és legalább szinten tudjam tartani magam. Ez két okból is jó, a szinten tartás kell majd a felvételihez, és a havi/kéthavi fellépési adagomat is megkapom. Bejárhatok próbákra, érezhetem azt, amit a színházban. Persze csak mértékkel. 
A színházi nyílt napon is úgy éreztem, itt a helyem. Beszéltem pár hivatásos táncossal, beültünk sörözni (ahol furcsa mód, senki nem ivott sört), és beszélgettünk. Olyan volt, mint régen. 
Ami ég pozitívum itt, hogy találtam pár színházrajongót, és egy kezdő dramaturgot, úgyhogy tartjuk egymásban a lelket. Ráadásul úgy néz ki, hogy a szabadtérire is sikerül (TALÁN) bejutnom. Szóval nem állok le. Ezt tudom nektek is ajánlani. Mindig küzdeni kell! :)