2013. május 27., hétfő

Elfújta a szél

Túl vagyok egy újabb csalódáson és az Elfújta a szél című musical statisztaválogatásán is. Gondolom az első mondatból már mindenki leszűrte a végeredményt is, de azt hiszem, ez a nap nem is igazán a válogatásról szólt. De ne szaladjunk ennyire előre.
Rengetegen voltak, több mint 140 ember várakozott a REÖK épülete előtt. Rengeteget kellett várni és természetesen akikre mindenki várt legalább fél órát késtek. No de sebaj. Amíg vártunk összetalálkoztam pár ismerőssel. Először is a társulatban megismert barátnőmmel, aki szintén komolyabban szeretné művelni ezt a szakmát, majd két szaktársammal az egyetemről, aztán egy újabb régi ismerőssel még a társulatból és végül a Miss Saigon alatt megismert barátnőmmel.
Ezek közül a legfontosabb az első említett, nevezzük el Céltudatnak. (Ez nem leminősítés lenne, sőt, csodálom azért, hogy idáig eljutott és amilyen céltudatos. Több ilyen ember kéne a világra.)
Céltudat tovább adott pár információt a társulatról, mik történnek arra, ő hogy halad a felvételi felkészüléssel. És néhány meglepő és fájdalmas infót is. De ezt majd csak a bejegyzés végére, hogy akit konkrétan a válogatás menete érdekel, annak ne kelljen elolvasnia a filozofálásomat.
Mikor végre megérkeztek a pestiek, a lányokat hívták be először, ami nem volt könnyű, hisz csak a női statisztaszerepekre 120-an jelentkeztünk. Alig fértünk el a kicsinyke aulában.
Az első dolguk az volt, hogy tisztázzanak pár információt. A legfontosabb, hogy a 120 jelentkezőből csak 15-öt válogatnak ki. Ahogy láttam, ez azért mindenkit szíven ütött. A második információ, hogy közölték a próbák és előadások időpontjait. Annak akinek ezek nem voltak megfelelőek, távozhatott. A harmadik ilyen rosta a hajat célozta meg. Mivel parókákat nem tudnak biztosítani, csupán természetes színű, vállig érő vagy annál hosszabb hajúakat várnak. A többieknek köszönik. Az utolsó ilyen szóbeli rosta a táncos múlt volt. Ilyenkor áldottam, hogy tanultam korábban társastáncot, illetve a színházban is szereztem némi tapasztalatot. Így a tényleges válogatásra maradtunk körülbelül 90-en. Még mindig reménytelennek tűnt bejutni.
Négy vagy öt csapatra osztottak minket, hogy a későbbiekben betanítsanak nekünk egy táncot. Ez volt a kihívás, ami a tehetséget és a mozgást figyelte. Én az első csapatba kerültem, így heves szívdobogás mellett beálltam a többiek közé. Ami már lassan meg sem lep, hogy szintén "kurvákat" kerestek (mint eddig minden kis szerepválogatásnál). Egy bordélyházba kerültünk képzeletben, ahol mi nyújtjuk a férfiaknak a jobbnál jobb szolgáltatást. Csípőforgatás, fenékkitolás, guggolás, kihívó tekintet, fejrázás és minden, ami belefért. Csupán öt percünk volt megtanulni az egész körülbelül fél perces koreográfiát és elsajátítani a karaktert.
Volt, hogy jobban sikerült, volt, hogy kevésbé. Nagyon gyorsan haladtunk és nem csak nekünk kellett kapkodni, de még a pestiek is rohamtempóban mutatták be a lépéseket. A mi 20-25 fős csoportunkból három embert választottak ki, nekik kellett maradniuk még, mondanom sem kell, én nem voltam köztük.
Innentől kezdve jönnek a saját gondolataim, szóval készüljetek fel némi védőfelszereléssel, esetleg egy esernyővel. Na jó, természetesen ennyire nem komoly a dolog. Igazából nem tudom mit vártam. Egy év szinte teljesen kiesett és hihetetlenül hiányzott a színház, a szereplés, a társaság. Azt hiszem, arra számítottam, hogy ez egy kicsit visszaadja az élményt. Hogy végre folytathatom, ahol abbahagytam. Persze ez elég naiv feltételezés volt. De akkor azt hiszem, elég elhatározott voltam. Hogy most tényleg nekiállok, megcsinálom, odateszem magam.
Visszatérve Céltudatra, szeretnék olyan határozott és tehetséges lenni, mint ő. Mesélte, hogy egy véletlen folytán a Nemzeti Színházban fog gyakorlatozni a nyáron, valamint hogy ki szeretne lépni a társulatból. A Főnök nem foglalkozik vele eleget, nem tud kibontakozni. Ezek mind egyesével szépen bontották le az önbizalmam falát, amit arra a napra sikeresen felépítettem, de az utolsó téglákat az alábbi megállapítása döntötte le: nálunk a tavaly felavatott szabadtérin a Rómeó és Júlia előadáson szintén statisztál. Már Miss Saigon óta terveztem, hogy ha lesz kint válogatás, egyértelműen megyek. Miután hazaértem, írtam is a Főnöknek, hogy mi is történt pontosan. Ő azt válaszolta, hogy most csak 20 lányt kerestek, akiket ő válogatott ki a tavalyi gárdából. Kicsit úgy éreztem ez a nap után, hogy az én lehetőségeimet is elfújta a szél.
Szép. Köszönöm a segítséget és hogy megadtad másnak is az esélyt. Na de mindegy. Nem érdekes. Kicsit... nagyon felpaprikázott a dolog, de innen szép a győzelem, nem igaz? 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése